Utam a kineziológiával szülésem után kezdődött. Nagyon nehéz időszakot éltem meg és segítségre volt szükségem. Akkor találkoztam először a módszerrel. Személy szerint nekem nagyon sokat segített abban, hogy elinduljak a változás útján.
A változás sikeresnek bizonyult, mert a házasságom is megmaradt és a kamasz lányommal is példásnak mondható a kapcsolatom.
Pályám elején egy kineziológiai ágat alkalmaztam, viszont később azt éreztem, hogy ez kevés. Itt is igaz a mondás, hogy „Ha csak egy kalapácsod van, mindent szögnek nézel”. Így aztán elkezdtem gyűjteni a szerszámokat. Most elégedett vagyok a szerszámos ládámmal, de folyamatosan képzem magam és teszek bele új dolgokat. Ezek segítségével több oldalról tudjuk megközelíteni az ügyeidet, több lehetőségünk van ezek feldolgozására.
Dolgozom felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt. Jelenleg a kamaszok, illetve a kamaszt nevelő szülők problémáival naprakész vagyok, hiszen a közel a lányom gondoskodik arról, hogy szinten tartson szakmailag is. Nap mint nap szembesít olyan dolgokkal, amikkel még nekem is feladatom van. Azzal, hogy a saját traumáimat rendbe teszem, képessé válok leválasztani a saját eseteimet az övéről. Ezzel segíthetek neki a legtöbbet, hiszen így már nem az emlékeimből táplálkoznak a reakcióim, hanem teljesen külön látom az övét.
Szerintem a gyereknevelés olyan, mint egy társasjáték, csak itt folyamatosan és gyorsan változnak a szabályok. Erre pedig nem vagyunk felkészülve.
Megnyugtatlak, van megoldás. Türelem és kitartás szükséges hozzá. Én minden tudásommal és empátiámmal a segítségedre leszek ebben.
Szolgáltatásaim: Egyéni kezelések; Kamaszodó-kapaszkodó – csoportos foglalkozások kamaszoknak; Brain-Gym® tanfolyam; Brain-Gym® workshop; ANYA-JEGY-telenítő – egyéni vagy csoportos tréning; Csoportos foglalkozásra és nyári táborra felkészítő tréning.
Alkalmazott módszerek: Agyformatálás -Edu Kineziológia (Brain Gym®) -LEAP -Three in One Concepts® (One Brain Method) -Touch for Health -Wellness Kineziológia (Stress Release)
Elvégzett tanfolyamok: Agyformatálás -EDU-K - 101 Brain Gym® -EDU-K - 201 Optimális Agyi Szerveződés (OBO) -EDU-K - 301 Az intelligencia 7 dimenziója (Edu-K In Depth) -EDU-K - 401 Brain Gym® Tanári Praktikum -EDU-K – 220 Látókörök (VC) -LEAP I. -LEAP II. -OB - Alap Facilitator tréning -OB - Haladó Szerkezet-funkció -OB - Konzultáns Facilitátor tréning -OB - Konzultáns Praktikum -OB - mini tanfolyamok -OB - Syntax of life I. -One Brain I-X. -Stress Release – Akupresszúrás fájdalomcsillapítás -Stress Release – Energiaközpontok -Stress Release Egyszerű módszerek a fejfájás és a nyaki panaszok enyhítésére -Stress Release Fizikai kellemetlenségek enyhítése -Stress Release I-II. -Stress Release III. -Stress Release IV. -Stress Release V. - Személyiségjegyek -Touch for Health I-IV. -Touch for Health In-Depth I. -Touch for Health Instruktor -Touch For Health Konzulens -Touch for Health Proficiency -Touch for Health training workshop
Idegen nyelven: Nem
Szakmai szervezet tagja? Igen
Breakthroughs International -Magyarországi Kineziológiai Alapítvány -Magyarországi Kineziológusok Szövetsége
Oktató? Igen
Az oktatott módszerek: Brain Gym® -Touch For Health I-IV.